Ismeretlen erdei ösvények

A lány nagyon izgett mozgott mintha csak keresne valamit, de fogalmam sem volt, hogy mit akar még mindig félne tőle? Kérdezgetem magamtól, hiszen a helyzet nagyon úgy tűnik, úgy látszik, hogy jobban fél mint kellene, de én erre nem csinálok semmit, majd megnyugszik mit is tudnám mondani neki? Én már mondtam neki, hogy nem fogom bántani ezek szerint nem hitt nekem, ez sajnálatos mert talán most az életben először igazat mondtam.
– Értem hát érdekes akkor tulajdon képen mi hasonlítunk egymásra hiszen nekünk is az erdő az otthonunk, mert gyakran járnak itt és valahol a többi klán tag is ott van, most biztos kérdezheted magadtól, hogy miért vagyok egyedül itt erre csak annyit tudok mondani más vagyok mint a többi vérfarkas és bűnös vagyok.
Mondtam neki talán ez egy kicsit meg fogja rémiszteni de semmi olyan célom nem volt vele csak egyszerűen ki mondtam amit gondolok. Nem vagyok én olyan, mert én élvezem ha gyilkolhatok és szívesen teszem azt ellentétbe a többi vérfarkassal én ember ként sem voltam sokkal jobb, mint most.

Tehát egyedül van. Ez jó, nekem jó. Máris jobban érzem magam. De minek akarom én megjátszani, hogy nem félek tőle hisz nagyon is féltem. De már nem, valami oknál fogva a bűnös szó miatt megjött a bizalmam felé. Lehet, hogy én sem vagyok az az álszent kis nimfa akinek mindig is hittek. Lehet, hogy nagyon is rossz tudok lenni ha akarok. Ki kéne próbálnom. Vágülis mennyit veszíthetek egy kis rosszalkodással. Az otthonomtól messze vagyok és senki nem fogja megtudni mit is műveltem.
Mellé csusszantam a fa alatt és mélyen a szemébe néztem. Nem látszott mérgesenek sem dühösnek és még ölni sem akart. Akkor minden rendben. Megteszem amit akartam, ami annyira tetszett az előbb is.
Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Ez nem rám vall, de néha én sem vagyok önmagam.
Már elég közel voltunk egyéshoz és már nem jött elő belőlem a félelem amit akkor érezetem amikor méterekkel odébb voltam tőle. Élveztem amit csinálok és nem akartam abbahagyni. Mosoly szaladta a számra és néztem a srácot. Milyen bolond is vagyok, hogy idegen farkasokkal csókolozok. De nem érdekel.

Hirtelen megcsókolt engemet a lány, meg is lepődtem alaposan, hogy megcsókolt ezt nem gondoltam volna hiszen láttam rajta a félelmet és mégis csak meg merte tenni a dolgot. Kíváncsi lennék rá, hogy mi ösztönözhette őt erre a dologra, hogy megtegye ezt. Nem bántam egy kicsit sem a dolgot sőt örültem neki, hogy megtette mert már én is szerettem volna ezt tenni csak féltem, hogy még jobban megijeszteném vele és azt gondolná, hogy erőszakoskodni akarok vele. Forró csókokban forrunk össze szinte pezseg körülöttünk a levegő, kezem a lány arcán van finom érintése van bőrének olyan selymes. Mikor vége szakadt ennek a csodás csóknak megszólalok arcomon egy mosollyal.
-Most már nem félsz tőlem?
Mondtam neki majd én megcsókoltam, itt vagyunk az erdőben egy fa alatt a nap épen ránk veti fényét olyan csodás a helyzet. Még ilyen sem történt velem, hogy ilyeneket gondoljak bérgyilkos létemre. Ezt viszont azt, hiszem most egy kicsit félre teszem ezt a helyzetet szeretném élvezni, mert éppen tetszik nekem ez a csodás érzés és a lány is. Kíváncsi vagyok a válaszára, de nem hagytam hogy megszólaljon mert megcsókoltam a válasz most ráér nem kellenek ide szavak. Így is jól megvagyunk itt ketten a szavak most csak félbe szakítanák ezt a csodés dolgot.

Ahogy láttam a srác nem bánta a csókot. Sőt élvezi is. Nem mondhatnám, hogy én nem vagyok ugyanígy vele. Nekem is tetszi ez az egész helyzet. Soha nem tettem még ilyet. Mi féfiak nélkül élünk. Senkinek nincs alkalma ilyenre. Nekem sem szabadna ilyetn tennem, de most nem érdekelt semmi.
Pár centire elhúzodtam tőle és választ adtam a kérdésére.
- Nem, már nem. -mosolyogtam és megcsókoltam. Nagyon fura egy helyzet volt, hisz volt bennem egy olyan félelem, hogy a családom esetleg elindul megkerseni és megtalál itt egy vérfarkassal. De most ezt is elfelejtettem. Minden kiment a fejemből csak Stefannal fogalakoztam. Nem akartam másra koncentrálni csak rá.
Valami hirtelen neszre elkaptam a fejem és az egyik bokor felé lestem. Most megijedtem. Félek, hogy a testvéreim esetéeg megláttak. Visszanéztem A fiúra és megnyugodtam. Elgondolkodtam, hogy milyen csodás is itt vele. Ha lehetne vissza se mennék, de egyszer muszály.

Sophie azt mondta, hogy már nem fél ennek örültem, mert még ennyire békés szándékom még senki iránt nem volt, mint a lány írás. Nem áll szándékomban, hogy rá támadjak egy kisebb zajra elkapta a lány a fejét, lehet hogy most már nem fél tőlem, de valami mástól bizonyára. Egy percre abba hagyjuk a forró csókokat majd felé fordulok és megszólalok.
-Meséld el nekem, hogy mitől félsz, mert minden apró neszre arra figyelsz, mintha csaj valakit várnál vagy keresnél, tévedek?
Kérdeztem tőle kíváncsian, nem tudhatom a válaszát de ez mind csak arra, egy kissé elfordítom oldalra és úgy nézem a lányt. Olyan szép, még kellemes érzés csak rá nézni is nem, hogy megcsókolni, eléggé közel ülök hozzá.
Hátra dőlök a levelek közé míg a lány válaszol kérdésemre és föl tekintek a sűrű erdőn nézek fel ahogy egy-két sugár átszűrődik a levelek között.
-Nos elmondod?
Kérdeztem rá újra a dologra nagyon kíváncsi vagyok rá, közben egy kissé elgondolkodom az otthoni dolgokon most már nem vagyok annyira mérges, de azért most sem fogom tűrni nekem, hogy ő parancsolgasson nekem én mindig is a magam ura voltam és még mindig is az leszek. Én szabadnak születtem és úgy is fogok meghalni, saját szüleim sem tudtak parancsolni nekem, honnan veszi a bátorságot az a nőszemély, hogy megpróbáljon nekem parancsolgatni. Nem kell engemet ő megvédjen, meg tudom én magamat védeni most is jól érzem magam ennek a csodás lánynak a társaságában. Ez egy nagyon szép nap legalább is ahogy alakult főleg Sophieval, mert van benne valami különleges ami más lányokból hiányzik.

-Semmitől. - mondtak kissé ingerülten, mert hirtelen nem tudtam, hogy mi mondjak. ez a szó még nekem is rosszul esett, miután kimondtam. Nem akarok én paranoiás lenni, de a nővéreim miatt muszálly figyelnem. - Mármint de valamitől mégis. - bűnbánú szemmel néztem a fiúra és tudtam, hogy nem lett mérges a hirtelenség miatt. - Tudod a nimáfk nem nagyon szoktak elmenni az ottonuktól messzebb. Én megettem, amit nem lehetett volna. Ha ezt észrevették akkor már biztos keresnek engem és meg fognak találni. Ami egymagában nem is zavarna, de te...- itt szünetet tartottam nem akartam megbántani, igazán kedves volt velem, én nem lehetek vele önző.
- Mit szólnának, ha egy farkassá alakuló emberrekl látnának. Ez a mi számunkra helytelen cselekedet amit most teszek.
Elfordítottam e fejem és a fa lombját néztem, ahogy egfújta a szellő.
- Ha meg is találnak nem akarok visszamenni. Még nem. - megint rá néztem és minthe érezné mit szerettm volna szorosan magához ölelt. Ez jól esett. Most védve éreztem agam minden külső tényezőtöl. Soha nem akartam onnan elmenni. Csak a karjaiban maradni és így lenni. De ezt tudom, hogy nem tehetem meg. Főleg azért mert az vagyoik aki. Szívesebben lennék, most normális ember vagy akér állat, akinek nincs annyi kötelessége mint nekem. De nem tudok mit tenni nimfa vagyok és az is maradok amíg meg nem halok. Ilyen az élet, eddig nem is volt vele nagyobb bajom. Nagyon szerettem nimfa lenni, egész nap játszani és a növények állatok közelébe lenni, de a mai nap megváltozataott mindent.
Megváltoztam én is, és minden hitem megváltozott. Eddig hitem, hogy ninc jobb dolog mint egész nap a szabad ég alatt lenni. De nem ez a legjobb. A csók, az ölelés a vele töltött kevés idő egész életem legeslegjobb része.
Nem sok mindenben volt eddog részem de tudom, hogy ha vissza megyek a családomhoz ez így is marad, nem fogok semmi érdekeset tenni. De ha vele maradok ki tudja még mennyi minden vár rám-
ránéztem, egyenesen a gyönyörű szemébe. Mosolyogtam és ő is. Még mindig a karjaiban voltam.
- Lehet, hogy nagyon bénán fog hangzadni, főlaeg hogy az eleján halálos félelmeim voltak miattad, de én kedvellek.